FÉNY ÉS ÁRNYÉK 2016

Atlasz Gábor fes­tő­mű­vész
kiál­lí­tá­sa és szín­há­zi elő­adá­sa
Magyar Nem­ze­ti Múze­um Esz­ter­go­mi Vár­mú­ze­um
(2500 Esz­ter­gom, Szent Ist­ván tér 1.)
2016. Szep­tem­ber 23 — 2016. októ­ber 30.
A kiál­lí­tást meg­nyi­tot­ta: Bara­nya­i­né Kont­sek Ildi­kó, a Keresz­tény Múze­um igaz­ga­tó­ja
Köz­re­mű­kö­dött:
Hor­váth Ange Lász­ló és Atlasz Gábor

http://www.mnmvarmuzeuma.hu/

NŐI VONAL V 2016

Női Vonal V.
Pró­fé­ta Galé­ria
(1111 Buda­pest, Szent Gel­lért tér 3.)
2016. októ­ber 17– decem­ber 31.
A kiál­lí­tást meg­nyi­tot­ta:
Don­csev And­rás a Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap alel­nö­ke
Köz­re­mű­kö­dött: Cser­nus Szil­via  ének,
Mor­vai Tamás  gitár
Kurá­tor: Vin­c­ze Angé­la fes­tő­mű­vész

Kiál­lí­tó művé­szek:
Biká­csi Dani­el­la, Vin­c­ze Angé­la, Ben­czúr Ani­ta, Voj­nics Erzsé­bet, Csáth Anna­má­ria, Zöld Ani­kó, Csisz­ér Zsu­zsi, Deák Ilo­na, Ficsor Sarol­ta, Hán­sá­gi Hédi, Har­ma­ti Zsó­fia, Ilo­na Kese­rű Ilo­na, Knopf And­rea, Kovács Lola, Kopó­csi Judit, Kraj­cso­vics Éva, Krón Zsu­zsa, Makó Judit, Maria B. Raunio, Mara Kin­ga Vil­lő, Matyus Dóra, Mayer Ber­ta, Mészá­ros Ágnes, Nádas Ale­xand­ra, Nav­ra­til Judit, Osgyá­nyi Róza, Osgyá­nyi Sára, Papa­ge­or­giu And­rea, Pin­tér­né Var­ga Zsu­zsan­na, Sch­ne­da­rek Réka, Sza­bó Fran­cis­ka, Szé­kely Móri Már­ta, Szi­lárd Klá­ra, Tom­pai Ildi­kó, Tóth Ange­li­ka, Var­ga Edi­na, Var­ga Pat­rí­cia Miner­va, Vágó Mag­dol­na, Ványai Mag­dol­na, Vere­bics Ágnes, Vere­bics Kata­ta­lin, Végh­seő Klá­ra
www.profetagaleria.hu

Deák 17 2016

Művé­sze­ti Isko­lá­sok című kiál­lí­tás
Deák 17 Gyer­mek és Ifjú­sá­gi Művé­sze­ti Galé­ria
(Buda­pest, Deák Ferenc utca 17.)
2016. októ­ber 19– októ­ber 29.
A kiál­lí­tást meg­nyi­tot­ta:
Gassama- Sza­bó Ber­na­dett művé­szet­tör­té­nész
A kiál­lí­tás házi­asszo­nya:
Kapo­si Dor­ka galé­ria­ve­ze­tő
http://www.deak17galeria.hu

 

 

Szent Adalbert Központ 2016

Élő magyar fes­té­szet” — Magyar­or­szág három fes­té­sze­ti gene­rá­ci­ó­já­nak bemu­ta­tó­ja
A Magyar Fes­té­szet nap­ja köz­pon­ti, fő ren­dez­vé­nye

Szent Adal­bert Köz­pont
(2500 Esz­ter­gom, Szent Ist­ván tér 10.)
2016. októ­ber 16-november 9.

 

A kiál­lí­tást meg­nyi­tot­ta: Szur­csik József Munkácsy-díjas kép­ző­mű­vész,
a Magyar Kép­ző­mű­vé­sze­ti Egye­tem tan­szék­ve­ze­tő egye­te­mi docen­se
A ren­dez­vény házi­asszo­nya: Cser­há­ti Ágnes, a MFNA szó­vi­vő­je
Díj­át­adá­sok: Élet­mű­díj, Matics­ka Jenő-díj az EMMI támo­ga­tá­sá­val,
Magyar Művé­sze­ti Aka­dé­mia Festészeti-díja
Köz­re­mű­kö­dött: Móra Erzsi és Gál Gábor
www.szentadalbert.hu

A fotó­kat készí­tet­te: ifj. Török Gábor

2016.10.16. Szent Adal­bert Köz­pont „Élő magyar fes­té­szet”

Rondella Galéria 2016

Üdvözlet a szabadsághozóknak” országos pályázati kiállítás az 1956-os forradalom és Mindszenty bíboros emlékének szentelve

Rondella Galéria (2500 Esztergom, Szent István tér 1.)

2016. október 16-november 9.
Köszöntőt mondott: Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek
A kiállítást megnyitotta: Kontsek Ildikó, a Keresztény Múzeum igazgatója
Mindszentyről megemlékezett: Kovács Gergely, a Mindszenty Alapítvány titkára
Díjkiosztás:
Esztergom Város Díja: átadta Romanek Etelka
MANK Díja: átadta Dr. Hóvári János, a MANK főigazgatója
 http://rondellagaleria.blogspot.hu/

A fotó­kat készí­tet­te: Mudrák Atti­la
2016.10.16. Ron­del­la Galé­ria

Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének 2016

Magyar Rajz­ta­ná­rok Orszá­gos Egye­sü­le­té­nek
REJTÉLY” című kiál­lí­tá­sa — 50 művész­ta­nár közös orszá­gos kiál­lí­tá­sa


Ferenc­vá­ro­si Hely­tör­té­ne­ti Gyűj­te­mény (1092 Buda­pest, Ráday u. 18.)
2016. októ­ber 8-október 25.
A kiál­lí­tást meg­nyi­tot­ta: Sza­lay József művész­ta­nár, MROE elnö­ke
Köz­re­mű­kö­dött:  Sza­bó Fran­cis­ka fes­tő­mű­vész

www.museum.hu/muzeum/953/Ferencvarosi_Helytorteneti_Gyujtemeny

 

KOKAS IGNÁC

90 ÉVE SZÜLETETT KOKAS IGNÁC FESTŐMŰVÉSZ

MIKOR A POSTÁS VARÁZSÜTÉSRE ELTŰNT a lép­cső­ház­ból, és csak egy jó óra múl­va, meg­nö­ve­ke­dett önbe­csü­lés­sel került elő, akkor tud­tuk, hogy Kokas Mes­ter volt az, aki őt behív­ta, hellyel és pálin­ká­val kínál­ta, hogy a mód­ját meg­ad­va, kicsit elbe­szél­ges­sen vele a világ dol­ga­i­ról.

Egy olyan ház­ban, ahol 21 műte­rem van, sokat lát, de még töb­bet hall az ember, sok­szor a nem neki szánt dol­go­kat is. Nyi­tott ajtók és abla­kok mel­lett ez nem nehéz. Beval­lom, volt Kokas Mes­ter­nek egy időn­ként vissza­té­rő magán­szá­ma ezen a lát­ha­tat­lan stan­dup for­gó­szín­pa­don. Ilyen­kor alig­ha­nem egy vidé­ki jóba­rát vagy rokon tele­fon­hí­vás­ra vála­szol­ga­tott jó han­go­san, mert ízes és meg­fon­tolt rész­le­tes­ség­gel azt mond­ta el, melyik pálin­ká­ból, eset­leg bor­ból, kol­bász­ból, sza­lon­ná­ból milyen minő­sé­gűt és mennyit vol­na haj­lan­dó kész­ség­gel igény­be ven­ni. Meg­fon­tolt hang­hor­do­zá­sát én min­dig nagy élve­zet­tel figyel­tem, mert az élet sze­re­te­té­ről és élve­ze­té­ről szó­ló ige­hir­de­tés­sel ért fel az, aho­gyan ő a táp­lál­ko­zás által kínált lehe­tő­sé­ge­ket mér­le­gel­te.

SAJNOS, MA MÁR CSAK MI IDŐSEBBEK EMLÉKSZÜNK azok­ra az idők­re, ami­kor min­den esz­ten­dő­ben volt a Műcsar­nok­ban orszá­gos kép­ző­mű­vé­sze­ti kiál­lí­tás. A fia­tal kol­lé­gák már nem tud­ják, mit veszí­te­nek azzal, hogy ma nin­cse­nek ilyen műcsar­no­ki tár­la­tok. Szkok Iván, aki a magyar kép­ző­mű­vé­szek szö­vet­sé­gé­nek elnö­ke­ként az éle­té­ből esz­ten­dő­ket szánt arra a küz­de­lem­re, hogy az éven­ké­ni műcsar­no­ki kiál­lí­tá­sok rend­je újra hely­re­áll­jon, és aki­nek az ünne­pel­tünk­ről, Kokas Ignác­ról készült port­ré­it itt lát­hat­ják, tud­na mesél­ni erről. Ezek a tár­la­tok tar­tot­ták össze és tet­ték átte­kint­he­tő­vé a fes­tők és szob­rá­szok vilá­gát. Ez volt a hely, ahol a gene­rá­ci­ók meg­is­mer­het­ték egy­mást és össze­nőt­tek, ahol a sem­mi­ből lép­tek elő az új tehet­sé­gek, a sze­münk lát­tá­ra ala­kul­tak élet­mű­vek, és azál­tal nőt­tek isko­la­te­rem­tő mes­te­rek­ké a leg­von­zóbb, leg­erő­tel­je­sebb művek alko­tói, hogy min­den aka­dály elle­né­re az élet igaz­ság­ról beszél­tek.

Ilyen alka­lom hoz­ta egy híján 50 éve talál­ko­zá­so­mat Kokas Ignác Nap­bé­lyeg­zett című képé­vel is, amely­nek addig soha­nem­lá­tott mély­sé­ges bar­na­bár­sony bőre és csont­fe­hé­re­i­nek csi­kor­du­ló fak­tú­rá­ja egyik perc­ről a másik­ra bepil­lan­tást nyi­tott egy von­zó új világ­ra. Azon kap­tuk magun­kat, hogy készü­lő képe­ink előtt áll­va, önkén­te­le­nül kezd­jük követ­ni az ő kezé­nek elkép­zelt moz­du­la­ta­it, ecset­jé­nek járá­sát. Ilyen ráér­zé­sek­ből épül­nek a művé­szet lép­cső­fo­kai, az intu­i­ció várat­lan éles­el­mé­jű­sé­ge elő­re kiszá­mít­ha­tat­lan ins­pi­rá­ci­ók­ból táp­lál­ko­zik. Egy-egy remek­mű sok jó fes­tő sor­sá­ra volt így dön­tő hatás­sal.

HÉT ÉVE MÁR, hogy itt a műte­rem­ház kapucsar-nokában hete­ken át égtek a gyer­tyák, mert meg­halt a Mes­te­rek Mes­te­re, Kokas Ignác, a magyar fes­té­szet egyik leg­na­gyobb, leg­ere­de­tibb egyé­ni­sé­ge. Koz­mi­kus ihle­té­sű, tisz­tán honi ere­de­tű fes­té­sze­te épp­olyan ősi ter­mé­sze­tes­ség­gel nőtt ki a magyar föld­ből, mint annak ide­jén Kodály és Bar­tók világ­ra­szó­ló zené­je. Kokas Ignác képei nagy­lé­leg­ze­tű, szo­bor­sú­lyú láto­má­sok. Pen­ge­éles érdes tája­i­ba a kép­ze­let bere­pül­ni kény­sze­rül, csak úgy köz­le­ked­het. Palet­tá­já­ról pig­ment pán­cél­ként meg­te­rem a föld­nek min­den arany­ló rozs­dá­ja, zöl­des umbrá­ja, a kris­tá­lyok min­den szi­vár­vá­nyos sárga-kékje.

Kom­po­zí­ci­ó­i­nak tere ránk­zá­rul, mint föl­di ember­lé­tünk közös fizikai-szellemi bur­ka. A sza­bad ég alatt föld­re boru­ló ember isten­ké­pe ez, miként az a rövid, szív­be mar­ko­ló önval­lo­má­sa is, ami itt emlék­táb­lá­ján olvas­ha­tó:
ISTEN GYERMEKE VAGYOK EGY MARÉK FŰSZÁLLAL
Héjak és magok, tökszár-galaxisok és csí­ra­in­dák haj­szál­rú­gói, tok­lász pen­ge­élek és pely­va­rás­po­lyok, hagy­ma­héj hár­tyák, föld­bu­bo­ré­kok, viru­ló sár­íri­szek, föl­det sar­ká­ból kifor­dí­tó égi vas­ekék, a han­to­lat­lan hol­tak és hán­tat­lan dom­bok vilá­ga ez, ahol szirom-membránok rezo­nál­nak a harang­szó hang­rob­ba­ná­sa­i­ra. Hol és mikor? Képei címét idéz­ve: ’útköz­ben’ ’ég és föld között”, a „terem­tés utá­ni vala­hány­ban”.
Gyak­ran lát­hat­tuk őt szét­tárt karok­kal varázs­la­tos tör­té­ne­te­ket mesél­ni. Éle­te egyet­len csoda-látó és tar­tóz­ko­dó sze­re­lem, amely­nek álta­la hegybe-hordott aján­dé­kai illőn viszon­zás nél­kül marad­tak. Min­den­ki sze­ret­te őt, mert hor­doz­ta magá­ban mind­azt, amit önma­gunk­ban sze­ret­ni képe­sek vagyunk.

2016. októ­ber 14.

Mészá­ros Géza