Életműdíj 2014 — Molnár Sándor festőművész

Mol­nár Sán­dor Kossuth-díjas fes­tő, szob­rász

  A magyar új avant­gárd jeles kép­vi­se­lő­je, a Zug­lói Kör meg­ala­pí­tó­ja. A Kossuth-díjas fes­tő, Ham­vas Béla tanít­vá­nya­ként, az 1960-as évek­ben a meta­fi­zi­kai tra­di­ci­o­na­liz­mus filo­zó­fi­á­já­nak tanul­má­nyo­zá­sa során jutott el a fes­tő­jó­gá­nak neve­zett élet- és alko­tói prog­ram­ja meg­fo­gal­ma­zá­sá­hoz. A művész öt nagy kor­sza­kot hatá­ro­zott meg önma­ga szá­má­ra. Az öt kor­szak, s ötven év letelt, az élet­mű lezá­rult, s az alko­tó gya­kor­la­ti­lag letet­te az ecse­tet. Jog­gal tehet így, hiszen fes­tői élet­ter­ve pira­mis­sze­rű­en épült fel, az ala­pok­tól az egyet­len pont­ban vég­ző­dő csú­csig. Ebben a föld-, a víz-, a tűz- és a kristály-képek foko­za­ta­it a levegő-képek köve­tik, vég­ső állo­más­ként, a halál előt­ti vég­ső önki­üre­sí­tés fázi­sá­ban. A telí­tett üres­ség­ként értel­me­zett lel­ki üres­ség azon­ban nem tar­ta­lom nél­kü­li­sé­get jelent, hanem művé­szi gaz­dag­sá­got és transz­cen­dens fes­tői élményt. A szí­nes üres képek után most a tisz­ta fény meg­fes­té­sé­nek para­dox fel­ada­tá­val fog­lal­ko­zó fehér­nek szánt, való­já­ban varázs­la­to­san szí­nes fest­mé­nye­ket lát­hat­ja a néző.

 

A csend­ben
nem tör­té­nik sem­mi,
merő telí­tett, sze­mé­lyes,
sugár­zó üres­ség.”
                              (Mol­nár Sán­dor: A fes­té­szet útja)

Mol­nár pik­tú­rá­ja a magyar abszt­rakt fes­té­szet egyik kiemel­ke­dő tel­je­sít­mé­nye, mél­tó tár­sa Gyar­ma­thy Tiha­mér, Hor­to­bá­gyi End­re, Los­son­czy Tamás, Mar­tyn Ferenc, Mol­nár Lász­ló és Veszelsz­ky Béla élet­mű­vé­nek.

.