Az első rendezvényt 2002-ben sikerült tető alá hozni. A második évben az ünnep már kétnapos volt. Ekkor csatlakozott a Duna Televízió fő médiatámogatóként hozzánk. Két órás élő műsort szentelt a festészet ünnepének, valamint egyéb műsoraiban is hírt adott rólunk. 2006-ban pedig több mint egy héten át tartottak az ünnephez kötődő események. 2007-ben 300 művész kétezernél is több képe volt látható országszerte, sőt csatlakoztak a kezdeményezéshez szlovéniai, székelyföldi és szlovákiai kiállítóhelyek is.
A rendezvénysorozat látogatottsága és kiállítóinak száma évről évre nő, célja pedig évek óta változatlan: a festmények művészeti színvonalából és egyediségéből adódó érték elismertetése, a kortárs magyar festők és alkotásai iránti közönségszeretet kivívása.
Örömmel gondolunk arra , hogy tíz éve áll mellettünk többek között a Nemzeti Kulturális Alapprogram és Újbuda Önkormányzata , a kiállítótermek , galériák egész sora, közöttük két alkalommal is a Magyar Nemzeti Galéria , a Szentendrei Malom Galéria , a szegedi Reök Palota , a Szent István Bazilika szakrális kiállítótere , a Szolnoki Városi Galéria , a Duna Tv Galéria, a Róth Miksa Emlékház , a Millenáris csarnokai , a Fonó Galéria, a Gellért Szálló kiállítótermei , a Budapest XI. kerület legjelentősebb galériái, stb., támogatva a magyar festők ünnepi eseménysorozatát . A legutóbbi rendezvénysorozat átlépte a határokat és Kárpát – medence magyar festőiből is felvonultatott szép számmal úgy, hogy közben lehetőség nyílhatott egyfajta ünnepi tükör – képet kapni , valamit megsejteni a magyar festészet nemzeti karakterjegyeiről , rálátni magunkra határon innen és túl , a ma élő festők művein keresztül. A meghívott alkotók között számos Kárpát – medence területén élő és dolgozó magyar festőművészt mutatott be a kiállítássorozat.
2011-ben támogatóként a megújult közmédia is a rendezvényünk mellé állt és műsoraival messzire eljuttatta a magyar festészet hírét.
Minden évben egy hetven év feletti, kiemelkedő magyar festőművészt a festők szakmai zsűrije által kiválasztott doyent, életmű díjjal jutalmazzuk a Kulturális Minisztérium támogatásával.
Az eddigiekből is kitűnik, hogy a Magyar Festészet Napja minden évben változik, bővül, és egyre nagyobb léptékben gondolkodik. Programjait már régen nem csak tárlatok és kiállítások alkotják; koncertek, irodalmi műsorok és mozgásszínházi előadások is ünneplik a kortárs festészetet.
Magyar Festészet Napja Alapítvány
www.festeszetnapja.hu






























































