Magyar Festészet Napja 2017 — mma.hu cikke

2017. októ­ber 15-én, a Magyar Fes­té­szet Nap­ján, a Bál­na Buda­pest­ben vehet­te át a Magyar Művé­sze­ti Aka­dé­mia Fes­té­sze­ti díját Berez­nai Péter Mun­ká­csy Mihály-díjas fes­tő­mű­vész.

Az ese­mény­re az ÉLŐ MAGYAR FESTÉSZET – A HAL című kiál­lí­tás meg­nyi­tó­ján került sor. A Magyar Fes­té­szet Nap­ját 2002 óta ünnep­lik a fes­tők védő­szent­je, Szent Lukács ünne­pe (októ­ber 18.) körü­li napok­ban.

A Magyar Fes­té­szet Nap­ja, mint művé­sze­ti moz­ga­lom 2002-ben indult útjá­ra, azzal a cél­lal, hogy össze­hoz­za a kép­ző­mű­vé­sze­ti szak­mát és egy­ben fel­hív­ja a tár­sa­da­lom figyel­mét a kor­társ művé­szet aktu­a­li­tá­sa­i­ra, jelen­tő­sé­gé­re. Az akkor néhány kiál­lí­tást fel­öle­lő ren­dez­vény mára orszá­gos, sőt nem­zet­kö­zi jelen­tő­sé­gű­vé nőt­te ki magát. A köz­pon­ti nagy tár­lat magá­ba fog­lal­ja a doyenek-festőmesterek, a közép­ge­ne­rá­ció és a fia­tal gene­rá­ció műve­it, ame­lyek ebben az évben egy nagy kiál­lí­tást képez­nek. A kor­osz­tá­lyo­kon átíve­lő, vál­to­za­tos stí­lu­sok szí­nes palet­tá­ját fel­vo­nul­ta­tó kor­társ kiál­lí­tás a hal–víz–környezet tema­ti­ka köré szer­ve­ző­dött. Idén is sok­ol­da­lú, a magyar fes­té­sze­tet átfo­gó­an és rész­le­te­i­ben is bemu­ta­tó prog­ram­so­ro­za­ton vehet­nek részt az érdek­lő­dők, amely­hez orszá­go­san csak­nem 40 város mint­egy 60 prog­ram­já­val csat­la­ko­zott. (A rész­le­tes prog­ra­mok­ról itt: festeszetnapja.hu)

Fes­tő­ün­nep
 
A kul­tú­ra, illet­ve az irá­nyá­ban tanú­sí­tott tisz­te­let jele lehet, ha elfo­gad­juk, egyet­ér­tést tanú­sí­tunk az iránt, hogy néze­te­ink a kul­tú­rá­ról nem tel­je­sen azo­no­sak, mert nem értünk min­den­ben egyet. Gon­dol­ko­dá­sunk elté­ré­sei leg­in­kább a külön­bö­ző stí­lus­irá­nyo­kat, ten­den­ci­á­kat köve­tő művé­sze­ti irá­nyult­sá­gok interp­re­tá­lá­sá­ban érhe­tő tet­ten, már amennyi­ben indo­kolt lehet a művé­sze­ti jelen­sé­gek kor­rekt és egzakt láb­jegy­ze­te­lé­sé­ről beszél­ni interp­re­tá­ció gya­nánt.
A más­ság, az alte­ri­tás tapasz­ta­la­ta köz­vet­len, napi élmé­nyünk lehet, ha műal­ko­tá­sok­kal talál­ko­zunk. Októ­ber havá­ban, immár las­san két évti­ze­de, jel­lem­ző­en a kép­ző­mű­vé­szet, szű­keb­ben annak manap­ság domi­náns ága­za­ta, a fes­té­szet alko­tá­sa­i­val. A hagyo­mány sze­rint októ­ber­ben emlé­ke­zünk meg Szent Lukács, az orvo­sok védő­szent­jé­nek, és nem kevés­bé a fes­tők pat­ró­nu­sá­nak neve nap­já­ról, így Magyar­or­szá­gon októ­ber 18-a köré fes­té­sze­ti ren­dez­vény­so­ro­zat szer­ve­ző­dik, immár 17. alka­lom­mal: a Magyar Fes­té­szet Nap­ja.
A Brá­da Tibor fes­tő­mű­vész­ben fel­ve­tő­dött gon­do­lat, hogy a magyar fes­té­sze­tet leg­alább egyet­len nap­ra kitün­te­tett figye­lem övez­ze, s legyen ez a nap ünnep, a tisz­te­let meg­nyil­vá­nu­lá­sá­nak alkal­ma – köve­tők­re, támo­ga­tók­ra talált, így manap­ság ismert és elis­mert prog­ram­so­ro­zat­tá vált.
A Fes­té­szet Nap­ja kez­det­ben, 2002-ben való­ban egy­na­pos ren­dez­vény­ként indult, ám hamar kide­rült, hogy egyet­len napos kiál­lí­tá­si prog­ram igen szű­kös keret az emlé­ke­zés­re, a meg­mu­tat­ko­zá­si vágy kielé­gí­té­sé­re. Így idő­ben és tér­ben egy­re tere­bé­lye­sebb for­mát öltött, a néhány napos kiál­lí­tá­si ese­mény­ből egy-két hetes­sé, míg mára októ­ber havá­nak egé­szét betöl­tő prog­ram­má bővült. És hason­ló­kép­pen: a néhány hely­szí­nes kiál­lí­tás mára orszá­gos­sá szé­le­se­dett, sőt az ország­ha­tá­ro­kon túl­nyú­ló.
A ren­dez­vény­so­ro­zat kiál­lí­tá­si ese­mé­nyei első­sor­ban a fővá­ros kiál­lí­tó­he­lye­i­re kon­cent­rá­lód­nak, noha a vidé­ki váro­sok (Békés­csa­ba, Szi­get­szent­mik­lós, Győr, Sió­fok, Mis­kolc, Esz­ter­gom, Duna­szer­da­hely), és a kisebb tele­pü­lé­sek közül is sokan kiál­lí­tá­sok­kal emlé­kez­nek meg a fes­té­szet ünnep­nap­já­ról. A buda­pes­ti hely­szí­nek mel­lett Szol­nok hagyo­má­nyo­san kiemelt sze­re­pe nem csu­pán annak köszön­he­tő, hogy a Magyar Fes­té­szet Nap­ja Ala­pít­vány jelen­le­gi elnö­ke, Vere­bes György fes­tő­mű­vész egy­ben a Szol­no­ki Művész­te­lep veze­tő­je: a város erős kép­ző­mű­vé­sze­ti hagyo­má­nyai is indo­kolt­tá teszik ezt.
A meg­hosszab­bo­dott ünnep­nap jó alka­lom arra, hogy ki-ki meg­mu­tas­sa, hol és mer­re tart, hogy mások is lás­sák – szak­ma­be­li­ek, kol­lé­gák és a tár­lat­lá­to­ga­tók –, mire jutott. Nem ver­sen­gés­ről van szó, hanem nemes erő­mé­rés­ről, az együ­vé tar­to­zás mind újra tör­té­nő meg­fo­gal­ma­zá­sá­ról, iga­zo­lá­sá­ról: tisz­tel­gés­ről az elő­dök és a kor­tár­sak előtt, ugyan­ak­kor az alka­lom­ról, hogy talál­koz­zon a képet alko­tó művész és az alkal­mi néző.
   
Néhány éve már a főren­dez­vény hely­szí­ne a Bál­na Buda­pest kiál­lí­tó­te­re, miként a 2017-es évben is. E kiál­lí­tá­si hely­szín tagolt terei mond­hat­ni kényelmesen-ideálisan fogad­ják be a magyar fes­tő­mű­vé­szek mint­egy 200 műal­ko­tá­sát, sőt a ven­dég­ki­ál­lí­tó­ként foga­dott mur­na­ui művész­te­lep (Német­or­szág) alko­tó­i­nak mun­ká­it is. Az Élő magyar fes­té­szet főcím­mel ren­de­zett tár­lat tema­ti­kus alcí­met is kapott: A hal. A néhány szo­ro­sab­ban, konk­ré­tab­ban e témá­hoz kötő­dő művek mel­lett több­nyi­re átté­te­le­sen, kötet­le­neb­bül kap­cso­ló­dó alko­tá­sok alkot­ják a kiál­lí­tás nagyob­bik hánya­dát: szí­nes kör­kép a magyar fes­té­szet jele­né­ről.
A Bál­ná­ban került sor a ren­dez­vény­so­ro­zat kate­gó­ri­ák sze­rin­ti, szak­mai díja­i­nak átadá­sá­ra is. A Magyar Fes­té­szet Nap­ja élet­mű­dí­ját Haj­nal Gab­ri­el­la tex­til­mű­vész, a magyar Művé­sze­ti Aka­dé­mia Festészeti-díját Berez­nai Péter fes­tő­mű­vész, a Matics­ka Jenő-díjat Szen­te­le­ki Gábor fes­tő­mű­vész érde­mel­te ki.
A Föld­mű­ve­lés­ügyi Minisz­té­ri­um a ren­dez­vény­so­ro­zat jelen­tős anya­gi támo­ga­tá­sa mel­lett két díj­jal is hoz­zá­já­rult az alko­tói tel­je­sít­mé­nyek elis­me­ré­sé­hez: a Minisz­te­ri Nagy­dí­jat Szkok Iván fes­tő­mű­vész vehet­te át, míg külön­díj­jal jutal­maz­ták Buhály József és Sipe­ki Zol­tán fes­tő­mű­vé­szek mun­ká­it.
Egyes alko­tók szá­má­ra, akik jel­lem­ző­en nagyobb lép­ték­ben sze­re­tik elgon­dol­ni és kivi­te­lez­ni alko­tá­sa­i­kat, talán jelen­tős, ugyan­ak­kor érde­kes kihí­vást jelent, ha a meg­szo­kott kép­mé­ret­hez képest kötött, 20×20-as mére­tű vászon áll ren­del­ke­zés­re, miként a „Mini­ké­pek” tár­la­ton már évek óta. Zöld Ani­kó fes­tő­mű­vész, a kiál­lí­tás kurá­to­ra az idén új kon­cep­ció sze­rint, két hely­szín­re gon­dol­ta el a ren­dez­vény­so­ro­zat egyik leg­iz­gal­ma­sabb kiál­lí­tá­sát. A Vizi­vá­ro­si és a Viga­dó Galé­ri­á­ban „Miniképek–Képpárok” cím­mel meg­ren­de­zett tár­la­ton a kép­fe­lü­let dup­lá­já­ra növe­ke­dett, két darab 20×20-as vász­non kivi­te­lez­het­te min­den alko­tó a maga elkép­ze­lé­sét, a képi relá­ci­ók vál­to­za­tos sok­fé­le­sé­gét nyit­va meg.
A Magyar Fes­té­szet Nap­ja kitün­te­tet­ten a fes­té­szet műfa­já­ban alko­tók ünne­pe, ám ugyan­ak­kor azon tár­lat­lá­to­ga­tó befo­ga­dó­ké is, akik szá­má­ra a fest­mény nem csu­pán vászon és fes­ték, de von­zó felü­let­té kódolt gon­do­lat, affek­tus. A műal­ko­tá­sok nem önma­guk­ban áll­nak, mögöt­tük egy kul­tú­ra, egy tár­sa­da­lom, a tár­lat­lá­to­ga­tó közön­ség áll, aki a műal­ko­tás ese­mé­nyé­re olyas­mi­ként tekint, amely által önma­gát fűz­he­ti tovább. Mert per­sze a fes­tő nem gon­dol el magá­nak ide­á­lis, meg­ér­tő szem­lé­lőt. Tud­ha­tó, hogy az alko­tó első­sor­ban vagy több­nyi­re, eset­leg egé­szen: képet önma­gá­nak alkot. Mind­amel­lett meg­mu­tat­ja, mint saját­ját, mint terem­tő a terem­tet­tet. Így a Magyar Fes­té­szet Nap­ja vala­mi­kép­pen a talál­ko­zás ünne­pe is. Talán arra is indít­hat, hogy nyi­tot­tan éljünk, fogad­juk be azo­kat a fes­té­sze­ti jelen­sé­ge­ket is, ame­lyek hason­ló­kép­pen a nyi­tott­ság, az alko­tói sza­bad­ság meg­nyil­vá­nu­lá­sai. Egy fest­mény magá­val ragad­hat első pil­lan­tás­ra, vagy éppen közönyt, érdek­te­len­sé­get kelt, ám mind­két eset­ben indo­kolt kísér­le­tet ten­nünk arra, hogy lét­re­jöt­té­nek, hatá­sá­nak oka­it keres­sük, mint az embe­ri kul­tú­ra, gon­dol­ko­dás és élet­ér­zés egy sajá­tos meg­nyil­vá­nu­lá­sá­nak. Tisz­te­le­tet leg­in­kább az iránt érzünk, ami mögött mun­kát, tel­je­sít­ményt látunk, s a tisz­te­let jele részünk­ről, ha hason­ló­val for­du­lunk a műal­ko­tás felé.
A Magyar Fes­té­szet Nap­já­nak las­san két évti­ze­des tör­té­ne­te talán azt is jel­zi, hagyo­má­nyai akár afe­lé is mutat­hat­nak, hogy a ren­dez­vény­so­ro­zat tovább bővül­het: a magyar fes­té­szet szem­lé­je mel­lett még inkább nem­zet­kö­zi jel­le­get ölt­het: Euró­pa, vagy akár glo­bá­lis fes­té­szet­ün­nep­pé szé­le­sed­het.
Balázs Sán­dor

A Föld­mű­ve­lés­ügyi Minisz­té­ri­um által támo­ga­tott ÉLŐ MAGYAR FESTÉSZET – A HAL című kiál­lí­tá­son tehát három gene­rá­ció művei lát­ha­tók, a három szek­ció kurá­to­rai Vere­bes György, Bak­sai József és Hor­váth Dáni­el. A kiál­lí­tá­son hagyo­má­nyo­san kül­föl­di fes­tők is bemu­tat­koz­nak, és egy társ­mű­vé­sze­ti ág is csat­la­ko­zik a ren­dez­vény­hez. Ebben az évben a német­or­szá­gi mur­na­ui művész­te­lep tizen­öt alko­tó­já­nak har­minc műve lát­ha­tó. Emel­lett a kiál­lí­tás része a kor­társ magyar üveg­fes­té­sze­tet bemu­ta­tó válo­ga­tás. A CAFe Buda­pest Kor­társ Művé­sze­ti Fesz­ti­vál prog­ram­já­nak része­ként meg­ren­de­zett tár­lat meg­nyi­tó­ján szak­mai díja­kat is átad­tak. A Magyar Művé­sze­ti Aka­dé­mia Festészeti-díját egy művé­sze­té­ben érett, szak­ma­i­lag kiemel­ke­dő alko­tó vehe­ti át a közép­ge­ne­rá­ci­ó­ból. Az elis­me­rést Berez­nai Péter kap­ta.

Berez­nai Péter kép­ző­mű­vész, tanár. Auto­di­dak­ta fes­tő. 1975-ben Szent­end­ré­re köl­tö­zött, s tag­ja lett a Vaj­da Lajos Stú­di­ó­nak. 1980-tól a Szent­end­rei Gra­fi­kai Műhely tag­ja. 1981–1990 között a Fia­tal Kép­ző­mű­vé­szek Stú­di­ó­já­nak tag­ja volt. 1988–1994 között a Zebe­gé­nyi Sza­bad­is­ko­la gra­fi­ka­ta­ná­ra volt. Pálya­íve tehát a szent­end­rei fes­té­sze­ten belül azok­hoz a fes­tők­höz – Bar­csay Jenő kései kor­sza­ká­hoz és Deim Pál­hoz – kap­cso­ló­dik, akik teo­ló­gi­ai, illet­ve filo­zó­fi­ai dimen­zi­ó­ban bel­ső világ­ként élik meg a geo­met­ri­ai arány­rend­szer ikon­jel­le­gét. Elő­sze­re­tet­tel alkal­maz írás­je­le­ket, egy­sze­rű geo­met­ri­ai for­má­kat, ame­lye­ket emb­le­ma­ti­kus­sá, ritu­á­lis­sá, szak­rá­lis­sá sűrít. Nagyobb egyé­ni kiál­lí­tá­sa volt Szent­end­rén, Utrecht­ben és Békés­csa­bán. A Feren­czy Múze­um Cent­rum gyűj­te­mé­nyé­ben több jelen­tős alko­tá­sa talál­ha­tó.

Pél­da­ér­té­kű az a kez­de­mé­nye­zés, mely Magyar­or­szág ter­mé­sze­ti és szel­le­mi eré­nye­i­re kíván­ja fel­hív­ni a figyel­met, művé­szi esz­kö­zök segít­sé­gé­vel őriz­ve a Kárpát-medence magyar hagya­té­kát – ezt már Ugron Ákos Gábor, a Föld­mű­ve­lés­ügyi Minisz­té­ri­um álla­mi föl­de­kért fele­lős helyet­tes állam­tit­ká­ra mond­ta a kiál­lí­tás meg­nyi­tó­ján. „A Magyar Fes­té­szet Nap­ja önma­gunk és kör­nye­ze­tünk meg­is­me­ré­sét szol­gál­ja” – tet­te hoz­zá.
A vasár­na­pi meg­nyi­tón Vere­bes György fes­tő­mű­vész, az ala­pít­vány új meg­bí­zott elnö­ke, a Szol­no­ki Művész­te­lep veze­tő­je – aki nem­rég a 64. Vásár­he­lyi Őszi Tár­la­ton az MMA Kép­ző­mű­vé­sze­ti Tago­za­tá­nak díjá­ban része­sült – köszön­töt­te a kiál­lí­tás részt­ve­vő­it, fel­ol­vas­ták Rolf Beuting, Mur­nau pol­gár­mes­te­ré­nek köszön­tő­jét, majd P. Sza­bó Ernő művé­szet­tör­té­nész nyi­tot­ta meg a tár­la­tot, és bemu­tat­ták a Víz című elő­adást.

♦ ♦ ♦
 

A Magyar Fes­té­szet Nap­ja ren­dez­vény­so­ro­zat része a Pes­ti Viga­dó­ban a Galé­ria alsó szint­jén 2017. novem­ber 19-éig láto­gat­ha­tó Mini­ké­pek – Képp­árok kiál­lí­tás.

For­rás:
http://www.mma.hu/muveszeti-hirek/-/event/10180/magyar-festeszet-napja-2017