Maticska Jenő díj 2012 -Horváth Roland festőművész

Hor­váth Roland

(1979)

1994–1998: Képző- és Ipar­mű­vé­sze­ti Szak­kö­zép­is­ko­la. 1998–2003: Magyar Kép­ző­mű­vé­sze­ti Egye­tem, fes­tő szak.
2003-tól az MAOE, 2004-től a Sen­sa­ria,  2010-től az FKSE tag­ja. Fes­té­sze­tét a hagyo­má­nyos műne­mek: a csend­éle­tek és táj­ké­pek mel­lett az embe­ri figu­rák­kal kiegé­szült csendélet- és táj­ele­mek­ből dekol­lá­zsolt kom­po­zí­ci­ók jel­lem­zik. Vissza­té­rő témái a palac­kok, virá­gok, plüss­ál­la­tok és ipa­ri szer­ke­ze­tek, gép-belsők. Stí­lu­sá­nak lénye­ge, hogy ide­gen­ke­dik a dol­gok konk­ré­tum­ként tör­té­nő ábrá­zo­lá­sá­tól, s csak a róluk vissza­ve­rő­dő fények szí­ne­i­nek összes­sé­gé­hez (amely zömé­ben egy vissza­fo­gott fény­ere­jű közeg) ragasz­ko­dik. Szin­te az abszt­rakt­sá­gig föl­ol­dott, könnyed­nek tűnő vir­tu­o­zi­tás­sal dol­go­zik leg­több vász­nán. A dekol­lá­zsolt kom­po­zí­ci­ó­jú mun­ká­kon az ismert világ újra­föl­is­mer­he­tő tör­me­lé­kei mel­lé beto­lul­nak kizá­ró­lag szín­fol­tok­ból álló, rit­kán egé­szen konk­re­ti­zált, geo­met­ri­kus kvázi-testekké arti­ku­lá­ló­dó ele­mek; illet­ve a művész fizi­ka­i­lag eltá­vo­lít (vagy ron­csol) kép­ré­sze­ket, amely eljá­rás révén hol az üres­ség, hol egy elő­ző kép­ré­teg tárul föl.

Témá­i­ban, fes­tés­mód­já­ban egy­fe­lől az Alföl­di Isko­la drá­mai kont­rasz­tok­tól már némi­leg eltá­vo­lí­tott, lehig­gad­tabb, ám ugyan­olyan borús hang­vé­te­lét, más­fe­lől Lovis Corinth fél­abszt­rakt­ba haj­ló könnyed érzé­ki­sé­gét ismer­het­jük föl; a nyu­ga­ti per­cep­ció ellen­ben a szo­ci­a­liz­mus­ból a demok­rá­ci­á­ba íve­lő élet­pá­lya, s ebből kifo­lyó­lag meg-megtört iden­ti­tás nyo­ma­it ked­ve­li ész­lel­ni. Konkrétum-ellenességének, az érzel­mi töl­tött­sé­gek elő­tér­be enge­dé­sé­nek, való­dibb­nak téte­le­zé­sé­nek köszön­he­tő­ek lebeg­te­tett jelen­tés­tar­tal­mai, vala­mint a dekollázs-elv meg­je­le­né­se is a ma már erő­sen tra­di­ci­o­na­lis­tá­nak tekin­tett fes­tés­mód nyílt dekonst­ruk­ci­ó­ja­ként. Hüp­na­góg alkat: a fél­álom­ból nem­csak ins­pi­rá­ci­ót merít, hanem ben­ne dol­goz­ni is képes.

 Szer­ző: Pak­si End­re Lehel