Művészeti Akadémia díjazottja 2013 — Almási Aladár festőművész, grafikus

Almásy Ala­dár fes­tő­mű­vész, gra­fi­kus

(1946)

1969–1973: Magyar Kép­ző­mű­vé­sze­ti Főis­ko­la; 1970–1973: Mes­ter­kép­ző, Magyar Kép­ző­mű­vé­sze­ti Főis­ko­la; mes­te­rei: Bar­csay Jenő, Ber­náth Aurél, Ék Sán­dor, Rozanits Tibor, Rasz­ler Károly. 1976: Kon­dor Béla-díj; 1978: Derkovits-ösztöndíj; 1979: Párizs; 1980: Derkovits-emlékérem; 1985: Mis­kol­ci Gra­fi­kai Bien­ná­le nagy­dí­ja; 1986: Vásár­he­lyi Őszi Tár­lat, Csong­rád Megye díja; 1987: Munkácsy-díj; 1992: Hód­me­ző­vá­sár­he­lyi Őszi Tár­lat, Váro­si Önkor­mány­zat díja; 1993: MAOE-díj; 1994: Hód­me­ző­vá­sár­he­lyi Ser­vió Bt. díja; 1997: Koller-díj; 1998: Arte des Art ösz­tön­díj, Párizs. A Magyar Fotó­mű­vé­szek Sövet­sé­ge, a Magyar Gra­fi­ku­sok Szö­vet­sé­ge, a Szi­nyei Mer­se Pál Tár­sa­ság tag­ja. Buda­pes­ten és Nóg­rád­kö­ves­den dol­go­zik. Láto­má­sos, fél­abszt­rakt látás­mód­ja, mely fel­fo­ko­zott pszichológiai-emocionális érzé­keny­sé­gé­ből táp­lál­ko­zik, a misz­ti­kus, spi­ri­tu­á­lis élmé­nyek irán­ti affi­ni­tá­sa egy­faj­ta szu­ve­rén “lélek­ta­ni szim­bo­liz­mus” kiala­kí­tá­sá­hoz vezet­te, mely 1988-tól mind­in­kább telí­tő­dik romantikus-expresszív ele­mek­kel és irodalmi-történelmi allú­zi­ók­kal. 1976–1984 között főleg gra­fi­ká­kat készít, a réz­karc mel­lett aqua­tin­ta, mez­zo­tin­ta tech­ni­ká­val alkot­ja meg szug­gesz­tív, sza­ka­do­zott, tört for­mák szenvedés-sugallta lap­ja­it. A 80-as évek máso­dik felé­ben újra fest, nyug­ta­lan, égő szí­nek jel­lem­zik a his­to­riz­mus és a neo­ba­rokk által is érin­tett mun­ká­it. Az utób­bi évek­ben a litog­rá­fi­á­ban egye­dül­ál­ló laví­ro­zá­si tech­ni­kát dol­go­zott ki, eled­dig isme­ret­len össze­té­te­lű emul­zi­ók­kal (Zarathustra-sorozat, 45 lap). Caspar David Fried­rich mel­lett Goya mun­kás­sá­gát is beha­tó­an tanul­má­nyoz­za, 1986–1989 között Mil­ton Elve­szett Para­di­cso­má­nak ins­pi­rá­ci­ó­já­ra készít 30 lapos soro­za­tot, 1996 óta dol­go­zik monu­men­tá­lis Nietzsche-sorozatán. A már címe­ik­ben is igen fan­tá­zia­gaz­dag műve­ket egy­faj­ta szi­mul­ta­ne­iz­mus jel­lem­zi, több moz­za­nat réteg­ző­dik egy­más­ra, a tér- és idő­sí­kok egy­más­ra kasí­ro­zá­sa az adott pil­la­nat időt­len­sé­gét, örök­ké­va­ló­sá­gát sugall­ja.

 

Szer­ző: Mar­kó­ja Csil­la